Vitézy: Leszámoltunk a parkolási maffiával Budapesten

2024. december 20. 08:38

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint a régi városvezetés, a kisebbségbe szorult baloldal nem várhatja el, hogy az általuk delegált cégvezetők – akik mellett Gyurcsány TikTok-videókat forgat – a helyükön maradhassanak.

2024. december 20. 08:38
null

A Fővárosi Közgyűlésben nincsenek fix erőviszonyok, fix együttműködés, mindenki próbálja rábizonyítani a másikra, hogy mindenki más koalícióban van ővele szemben, ezt mind a három pólus, a Karácsony és a régi baloldal, a Tisza, valamint a Fidesz is elmondja a maga narratívájában – mondta el Vitézy Dávid a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban.

Ezt is ajánljuk a témában

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője hozzátette, a legutóbbi ülésen is volt olyan ügy, ahol a Fidesz a baloldallal, Karácsony Gergellyel és a DK-val együtt szavazott egy beruházás áremelése kapcsán, voltak ügyek, ahol Karácsony Gergely és a baloldaliak a Tisza Párttal, továbbá a Podmaniczky Mozgalommal, a költségvetés is így született meg. De előfordult az is, hogy az új ellenzéki szereplők, a Tisza Párt, valamint a Podmanicky Mozgalom voksolt úgy, ahogy a Fidesz, annak érdekében, hogy

átláthatóbban működjön a közgyűlés, ne költsön propagandára túl sokat a főváros.

A Tisza Párt feltétele az volt a költségvetés elfogadásához, hogy legyen új szervezeti és működési szabályzat. Ennek azért van jelentősége, mert ez azt szabályozza, hogy a főpolgármester és a közgyűlés között milyen legyen az együttműködés, hogyan alakuljanak a hatáskörök. A Magyar-féle párt azt akarta, hogy a cégvezetők – akik együttvéve többet költenek, mint maga a közgyűlés, és tőlük függ, hogyan működik-e a tömegközlekedés, elviszik-e a szemetet – kinevezésének jogát a főpolgármestertől kapja vissza a közgyűlés, ezzel egyébként Vitézy egyetértett.

Ezt is ajánljuk a témában

A budapestiek ugyanis a választáson a változásra szavaztak, az eddig várost vezető koalíció kisebbségbe szorult, DK és MSZP hét képviselőt tudott csak bejuttatni a testületbe, a Momentum pedig kiszorult onnan. Így nem várhatják el, hogy

az általuk delegált cégvezetők – akik mellett Gyurcsány TikTok-videókat forgat – a helyükön maradhassanak,

és azt a fajta politikai és gazdasági érdekkört képviseljék tovább, mint ahogy azt korábban tették.

Vitézy kijelentette, ők azért fogadták el a költségvetést, mivel az általuk összeállított komplex javaslatcsomagot – útfelújítás, állatvédelem, szociális ellátórendszer fejlesztése, nagy közlekedési projektek előkészítése, BKK-rendészet – támogatta a közgyűlés.

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője sikerként könyvelte el, hogy gyakorlatilag leszámoltak a budapesti parkolási maffiával, és örül neki, hogy létrejön a BKK-rendészet, s tudnak a dolgozóknak megfelelő fizetést biztosítani. Vitézy azt is kijelentette, a budapesti közösségi közlekedésben tarthatatlan állapotok uralkodnak, s felhozta példaként, hogy mit tapasztalt a 9-es buszon, amikor a stúdióba ment.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Vitézy Dávid

Facebook

Idézőjel

Pártpolitikai csatatér helyett valódi városfejlesztés – ezt ígértem, ezt is csináljuk.

Vitézy Dávid közölte, komoly jogértelmezési vita van a főváros vezetése és a kormány között abban, hogy mennyi szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie a Budapestnek. A főváros álláspontja az – és ezt alátámasztja egy alkotmánybírósági döntés –,

hogy annál több adót nem fizethet a főváros, mint amennyi támogatást az államtól kap.

A frakcióvezető azt szeretné, hogy ha az ötödik kerületi polgármester, a főpolgármester, a szakbizottsági elnök, és ő mint előterjesztő megint képesek lennének arra – még ha eltérő politikai világból jönnek is –, hogy együttműködjenek, és legyen egy újabb „Budapest szíve” program, ahol a Kossuth Lajos utcát, a VII., VIII. kerülettel együttműködve a Rákóczi utat helyre tudnák hozni. 
Emellett fontosnak tartja, hogy a budapesti kulturális életben a történelmi hátterű és az itt nélkülözhetetlen szerepet ellátó intézmények hosszú távú működtetésének megteremtsék a feltételeit.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Vitézy Dávid Facebook-oldala

 

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2024. december 23. 07:16
Na, akkor már csak a metro gondjait kell megoldania. Légkondit nem tudnak intézni, de legalább hőmérők helyett napernyőket telepítsenek a megállókba.
2024. december 21. 20:41 Szerkesztve
gyakorlatilag leszámoltak a budapesti parkolási maffiával ---- ? --- bassza meg a Hőnig Tóni....+ a Tócsa... Ezek szerint díjmentes parkolási rendszer lesz....
Kotucso
2024. december 21. 05:16
Utolsó szar csúszómászó.
Sanyi72
2024. december 20. 20:14
Miért a belvárosi utakat akarjátok rendbe hozni,mikor onnan nyomjátok ki az autókat? Annak a pár biciklis futárnak,buzi gyerek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!